Festmények

Üde sóhaj, mely
szellővel égbe szálló
köddel eloszlik.

Álmok, szerelmek,
színes, törékeny tornyok
messzire vittetek.

Kidobott idő
száraz szálai a parton,
nem maradt remény.  

Ég és sár között
reményeink eltépve.
Sóként száll a múlt

Meztelen ágak
szótlan tükörbe rejtik
puszta létüket.

Szavak pengéin,
gondolat-gubanc közt,
kicsúszik az ész.

Égnek tüzelő,
rőt szárnyon repül a lét.
Vissza nem tekint.